Csoóri Sándor: Arcomra sárt kenek

Napok, hetek…
                      A csillagos ég homokóra;
megfordítja egy kéz, fogy az időm.
Arcomra sárt kenek: ne ismerjetek rám,
ha találkoznánk moziban, utcán, hegytetőn.

Hiába vártam:

                       nem vagyok, aki voltam,

aki látta a fákat megszületni,

vérben úszni a halottakat

s elképzelte, hogy a világgal egy napon,

mint zsebtükrével, magára marad.

Nem a nap jött el, nem az a csönd,

hanem a szél: mellem kosarát földöntő szerelem.

Csak a homály bandái jöttek:

részeg vadászok át a földeken.

Csak a tortahab-szájú szónokok,

csak a papírzsák-fejű rémek;

rikkancsok, háborús földrészeket lobogtatva,

ágyúcső-trombitát hangoltató zenészek.

Csak a szemhéj alatt összetorlódó keresztutak,

ártatlan holtak, elcserélt fejű társak,

tévedéseim,

szégyeneim, mint hosszú gyászmenet

számon kérő kezei hazának és családnak.

Kőrózsák világtalan szeme tapad szememre.

Így nézek én is magamba, világtalan.

Együtt van minden: életem és halálom,

csak az nincs sehol, aki ezt elviselje.