André Breton: De Sade márki visszatért

André Breton: De Sade márki visszatért

De Sade márki visszatért a vadul fortyogó

              vulkán belsejébe

Ahonnan érkezett

Még rojtos szép kezével
Fiatal lány szemével
És azzal a meneküljön-ki-merre-lát-ot súroló
              értelmével
Amilyen csak neki volt
Ám a zsiger-lámpáktól foszforeszkáló szalonból
Csak szórta tovább titokzatos parancsait
Mik rést nyitnak a morális éjbe
Ezen a résen át látom
A recsegő nagy árnyakat a rongált ósdi kérget
Fölbomlani
Ami fölhatalmaz hogy szeresselek
Ahogy az első férfi az első nőt szerette
A teljes szabadságban
Ez a teljes szabadság
Amiért maga a tűz ember testet öltött
Amiért de Sade márki szembeszállt nagy absztrakt fái
               korával
A vágy ökörnyálába kapaszkodó
Tragikus akrobaták korával

Fordította: Parancs János

Robert Desnos: Utolsó vers

Robert Desnos: Utolsó vers

oly sokáig álmodtam rólad

s annyit jártam keltem beszéltem

s szerettem árnyadat

hogy belőled semmi sem maradt

árnyék leszel a többi között

százszor is sötétebb az árnynál

s árny leszek mely újra megtalál

élted napsugaránál

Fordította: Somlyó György

Joyce Mansour: Éjszaka én vagyok a csavargó

Joyce Mansour: Éjszaka én vagyok a csavargó

Éjszaka én vagyok a csavargó

Az agy országában

A beton holdra fölfeszítve

A széltől megzabolázva lélegzik lelkem

És a félbolondok nagy ricsajától

Akik holdfémforgácsot harapdálnak

És akik szállnak és szállnak

És a fejemre zuhannak

Eszeveszetten

Táncolom az üresség táncát

Táncolok a megalománia fehér haván

Amíg te dühtől cukros ablakod mögött

Álmokkal szennyezed be az ágyad várva rám

Fordította: Parancs János

T. S. Eliot: J. Alfred Prufrock szerelmes éneke (részlet)

T. S. Eliot: J. Alfred Prufrock szerelmes éneke (részlet)

Induljunk el, te meg én,

Ha már kiterült az éj a város egén,

Mint az elkábított beteg a műtőn;

Menjünk a félüres utcákon át,

Hol olcsó szállodák

Barlangjába hív a kalandos éj,

Kocsmák fűrészporán osztrigahéj:

Az utcák: összekapcsolódó szürke érvek,

Rejtett céllal kísérnek.

S a nyomasztó kérdés felé vezetnek...

Feleletet rá ne keressél.

Menjünk, mert kezdődik az estély.

Fordította: Kálnoky László

Pilinszky János: Ne félj

Pilinszky János: Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,

csak tervezem, csak épphogy fölvetem,

játszom magammal, ennyi az egész,

siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet

a torkomig felömlő élvezet,

mi most csak fölkérődző förtelem,

mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,

mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?

hogy pusztulj ott és vesszenek veled,

kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,

elüldögélnék benn egy délutánt,

agyamba venném, ágyad merre van,

a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,

hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,

a tűzvész honnan támad és hova

szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron

a tátott szájjal síró fájdalom

megnyílik érted, nyeldeklő torok.

Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:

gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,

gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,

vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,

most végig ömlik rajtad, mint a genny,

sötét leszel, behorpadt néma seb,

akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.

A poklokban is meglazult hitem.

Vigasztalást a játék sem szerez,

az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.

Nem érdekelsz, nem is szerettelek.

Aludj nyugodtan, igyál és egyél,

s ha értenéd is átkaim, - ne félj. 

Parancs János: Mégis

Parancs János: Mégis

mintha csak átutazóban

időlegesen

megszállva egy-két napra

egy olcsó vidéki szállodában

úgy élek itt

mintha csak idevetődtem volna

s valami csatlakozásra várnék

ami egyre késik

ténfergek a hajnali ködben

kiismerhetetlen torlaszok

csapadék és indulatok között

meg-megújuló reménykedéssel mégis

az emberi mértékkel mérhető élet

valahol itt lapulhat

karnyújtásnyira tőlem

Eugéne Guillevic: Dal

Eugéne Guillevic: Dal 

Talán bizony még el se jött, 

s te már ölelni hitted őt. 

Tán soha meg se született 

a múltad, ő , a hitvesed. 

Talán bizony karodba volt, 

s te úgy beszéltél róla: holt. 

Talán lángolt a teste épp, 

s neked lángolt, szép volt, be szép. 

Tán két tekintetet vetett - 

egyet reád, s egyet kire? 

Talán bizony jó volt s szelíd, 

s csak te vájtál a szívedig. 

Talán elvérzett véredért, 

hogy te ily bűntelen legyél. 

Tán megszületett, tán halott, 

immár hordhatja éj s napod. 

Talán bizony úgy szeretett, 

hogy végleg itt maradt veled. 

Ha jött, nem is ment el sosem, 

és hozzád simul meztelen. 

Fordította: Somlyó György

John Millington Synge: A kérdés

John Millington Synge: A kérdés 

Ha meghalnék – kérdeztem –, fekete

kíséretemben ott volnál-e te,

a suttogók, imádkozók között,

mikor a szűk veremben eltünök.

Azt mondtad: nem – ha látnod kellene:

síromnál hülyék gyülekezete,

ők élnek, s én fekszem a föld alatt,

foggal-körömmel tépnéd húsukat.

Fordította: Pór Judit

Allen Ginsberg: A leples bitang

Allen Ginsberg: A leples bitang 

Csontjaimon csupasz hús

Ha tüzes Apolló sarkantyúz

Ha Fagyjankó kirúg rám

Zsákvászon a lábkapcám

Hamu hús és hó pofa

Sínek közt lötyögök ide-oda

Hulla a város az út kopár

Alszom a töltés oldalán

Levesem bádog csajkában

Cukrom a mások markában

Közel a sithez a Tigris-sor

Jól élek a szemetes kannákból

Korom az éj és vakul a szem

A gyár belében odalenn

Mezítláb rovom a puszta követ

Gyere és hallgasd nyög az öreg

Futok és félek pucér srác

Szívem hidege híd alatt ráz

Visítok rakpart parazsadon

Testem egy gáztartálynak adom

Lángol a hajam álmomban

Tüzel a karom és karmom van

Vas-királyé a törzsem

Szárnyam lecsüng törötten

Kurválkodók az éjben

Vak úton csontos holdfényben

Szűzek szajhák férfiak

Vétkezhettek leplem alatt

Ki tapad rám ha nő a sötét

Hashoz a has és térdhez a térd

Ki tekint csuklyás szemembe

Ki tapad zúzos ölemre?

Fordította: Orbán Ottó

Else Lasker-Schüler: Giselheer királynak

Else Lasker-Schüler: 

Giselheer királynak

Oly egyedül vagyok.

Bár egy édes szív

árnyára lelnék.

-Vagy egy csillagot adna

valaki ajándékba. 

Az angyalok mindig

fölfogják őket,

oda meg vissza.

Félve félek

a fekete földtől.

Hogy menjek el hát?

Inkább lennék a felhők

közé temetve, bárhol,

ahol nap fénye sarjad,

úgy szeretlek!

Te is engem?

Ó, mondd hát –

Fordította: Rónay György

Manuel Altolaguirre: Szemem légbe tárt, nagy ablak

Manuel Altolaguirre:

Szemem légbe tárt, nagy ablak

Szemem légbe tárt, nagy ablak,

mintha az ég szeme volna.

Engem nézeget belülről,

minden titkomat kibontja. 

Nyitott szemmel, mit se látva,

néha hosszan elborongva,

fájdalmamat mélyre rejtem,

s bennem szenvedések pokla.

A levegő hosszan néz rám,

mintha testemben zokogna,

vérembe szivárog könnye,

csontjaimba és husomba,

sárrá lesz, csírázni készül

gyökerek között bolyongva.

Szemem légbe tárt, nagy

mintha az ég szeme volna.

A levegő mindörökre

emlékezik majd kínomra.

Fordította: Rab Zsuzsa

Juana de Ibarbourou: Most

Juana de Ibarbourou:

Most

Most, most szakíts le engem, friss koromban,

míg dáliákat tartok két karomban.

Most, most szakíts le, mikor boldogan,

sötéten omlik hallgatag hajam.

Most, míg a napfényt két szememben őrzöm,

húsom illatos, s friss rózsa a bőröm.

Most, amikor még könnyű, fürge lábam

szökdel a tavasz élő sarujában.

Most, mikor számon a mosoly s a hang

gyorsan harangoz, mint a kisharang.

Később... jaj, hasztalan,

én jól tudom, mindennek vége van.

Hogy akkor már hiába kél a vágyad,

áldozatként egy síremlékre bágyad.

Most, most szakíts le engem, friss koromban,

míg tubarózsát tartok két karomban.

Ma és ne később. Mielőtt lehullna

a hűvös este virágkoszorúmra.

Ma és ne holnap. Kedves! Nem tudod tán,

hogy ciprus lesz, ha megnő, a borostyán?

Fordította: Nemes Nagy Ágnes

Charles Bukowski: A kacagó szív

Charles Bukowski: A kacagó szív

az életed a te életed,

ne taknyosítsd el a behódolásig.

légy résen.

van más út.

fény is van valahol.

kicsi fény, meglehet, de

felhorzsolja a sötétséget.

légy résen.

istenadta lehetőségeid vannak.

ismerd őket.

élj velük.

a halált nem győzheted le, de

legyőzheted az életben néha.

és minél gyakrabban sikerül,

annál több lesz a fény.

az életed a te életed.

ismerd meg, míg éled.

egy csoda vagy, és

az istenek sóvárogják a gyönyört

benned.

Fordította: Kabai Lóránt

FRIEDRICH NIETZSCHE: ECCE HOMO

FRIEDRICH NIETZSCHE: ECCE HOMO

Úgy van! Tudom, honnét jöttem!

Telhetetlen láng-gyönyörben

égek, izzok, pusztulok.

Fény lesz mind, amihez érek,

szén, amiből már nem kérek:

úgy van, úgy van, láng vagyok!

FORDÍTOTTA: SZABÓ LŐRINC