Juana de Ibarbourou:
Most
Most, most szakíts le engem, friss koromban,
míg dáliákat tartok két karomban.
Most, most szakíts le, mikor boldogan,
sötéten omlik hallgatag hajam.
Most, míg a napfényt két szememben őrzöm,
húsom illatos, s friss rózsa a bőröm.
Most, amikor még könnyű, fürge lábam
szökdel a tavasz élő sarujában.
Most, mikor számon a mosoly s a hang
gyorsan harangoz, mint a kisharang.
Később... jaj, hasztalan,
én jól tudom, mindennek vége van.
Hogy akkor már hiába kél a vágyad,
áldozatként egy síremlékre bágyad.
Most, most szakíts le engem, friss koromban,
míg tubarózsát tartok két karomban.
Ma és ne később. Mielőtt lehullna
a hűvös este virágkoszorúmra.
Ma és ne holnap. Kedves! Nem tudod tán,
hogy ciprus lesz, ha megnő, a borostyán?
Fordította: Nemes Nagy Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése